|
A kényszerbetegség (OCD) egyike a szorongásos zavaroknak. A betegség egy személyt végigkísérhet az egész életén. Az OCD-s emberek értelmetlen és gyötrő gondolatok és cselekvések állandóan ismétlődő mintázatának rabjaivá válnak. Ezeket a mintázatokat nagyon nehéz felülírni, és eképpen a személy életének irányítóivá válhatnak. Az OCD tünetei az enyhétől a súlyosig terjednek. Ha kezeletlenül hagyják, a súlyos OCD meggátolhatja a személyt abban, hogy ellássa munkáját, iskolai teendőit vagy akár otthoni életét.
A kényszerbeteg ember folyamatos szorongáskeltő gondolatoktól vagy rögeszméktől szenved és hajlamos a rituális és kényszeres cselekvésekre. A beteg képtelen kontrollálni ezeket az érzéseket és rituálékat. Egy kényszerbeteg személy például a baktériumok vagy a kosz megszállottja lehet, és ezért újból és újból kezet mos, vagy valaki folyamatosan ellenőriz dolgokat, vagy éppen erőszakos és félelemkeltő gondolatok foglalják le a tudatát. A kényszeres számolás is gyakran megfigyelhető OCD-s embereknél.
Az orvosok sokáig azon a véleményen voltak, hogy az OCD ritka betegség, mivel igen kevés kényszerbeteg ember került be az orvosi ellátásba. Sok kényszerbeteg embernek azonban sosem ismerték fel a betegségét, és sosem kapták meg a betegség diagnózisát. A betegségben szenvedők többnyire igyekeznek eltitkolni ismétlődő gondolataikat és cselekvéseiket, és nem kérnek segítséget, nem kezeltetik magukat. A mai napig ez a helyzet, és egyes esetekben a tünetek olyan súlyossá válnak, hogy a hozzátartozók kénytelenek segítségért fordulni.
A szakértők szerint az emberek mintegy 2%-a szenved OCD-ben. Ezek szerint a betegség gyakoribb, mint néhány egyéb mentális rendellenesség, mint például a szkizofrénia, a bipoláris zavar vagy a pánik zavar. Az OCD egyformán érinti az embereket minden etnikai csoportban és kultúrában, valamint a nőknél és férfiaknál is egyforma mértékben fordul elő.
Az OCD tünetei általában serdülő vagy fiatal felnőttkorban jelennek meg. Egyes gyermekeknél még ennél is fiatalabb korban kialakul, és diagnosztizáltak már OCD-t két-három éves gyermekeknél is. A kényszerbeteg felnőttek legalább egyharmadánál először gyermekkorában jelentkezett a betegség. Az OCD általában évekig, sőt évtizedekig tart. Bizonyos időszakokban a tünetek kevésbé súlyosak is lehetnek és előfordulnak hosszú periódusok, amikor csak enyhe tünetek jellemzik a beteget. A legtöbb kényszerbeteg ember azonban tartós tünetektől szenved.
Az OCD tünetei
Rögeszmék
A rögeszmék akaratlan gondolatok vagy impulzusok, amelyek újra meg újra elárasztják a kényszerbeteg ember tudatát. A kényszerbeteg ember gyakran él át attól való irracionális félelmet, hogy neki vagy egy általa szeretett személynek valami baja esik. A beteg esetleg alaptanul retteg a szennyeződésektől, fertőzésektől, és gyakran szenved az arra irányuló túlzott késztetéstől, hogy szabályosan vagy tökéletesen csináljon valamit.
Mivel a gyötrő gondolatok folyamatosan fogva tartják a tudatot, a kényszerbeteg embert teljes mértékben lekötik az olyan problémák, mint:
- piszkos a keze és meg kell mosnia,
- nem zárta el a gázt,
- szorong, hogy bántani fogja saját gyermekét.
A rögeszmék elborítják a beteg gondolkodását, és jelentős szorongást okoznak. Egyes esetekben a rögeszmék lehetnek erőszakos vagy szexuális természetűek, vagy teljes mértékben valamilyen betegségre összpontosulhatnak.
Kényszerviselkedések
A kényszerbeteg emberek többsége rögeszméi hatására ismételt cselekvéseket, úgynevezett kényszercselekvéseket végez. Ezek leggyakrabban dolgok megmosásában és ellenőrzésében nyilvánulnak meg, de kényszercselekvés lehet a számolás is, amely gyakran társul egyéb kényszeres aktusokhoz, például kézmosáshoz.
A kényszerbeteg személynek szokása, hogy ismételget dolgokat, rendíthetetlenül felhalmoz és elrendez tárgyakat, hogy sorban, rendezetten álljanak. Mondatok ismételgetése önmagának, listák készítése és ehhez hasonló mentális problémák is gyakoriak.
A rituálék elvégzése csupán átmeneti felszabadulást jelent a szorongás alól. Ha pedig nem végzik el őket, az csak tovább növeli a szorongást, és súlyos szenvedést okoz.
Megértés és belátás
A kényszerbeteg emberek be tudják látni, hogy rögeszméik és kényszercselekvéseik irracionálisak és irreálisak. Egy-egy tiszta epizód során, amikor a személy valamennyire képes úrrá lenni rögeszmés gondolatain, van rálátása saját állapotára. Máskor viszont általában bizonytalan a félelmeit illetően, sőt meg is lehet győződve arról, hogy ésszerűtlen gondolatai teljes mértékben ésszerűek és megalapozottak.
Ellenállás
A kényszerbeteg emberek többsége folyamatos küzdelmet folytat rögeszméivel, hogy megfékezze saját kényszercselekvéseit. Sokan képesek kontrollálni obszesszív-kompulzív tüneteiket a munkahelyükön vagy az iskolában. Idővel azonban ez az ellenállás valószínűleg csökken. A tünetek olyan súlyossá válhatnak, hogy az időigényes rituálék eluralják az adott ember életét, aki ily módon képtelen lesz az otthonán kívüli eseményekben részt venni.
Szégyen és titkolózás
A kényszerbeteg emberek nagy része inkább megpróbálja elrejteni betegségét, semmint hogy segítségért folyamodna. Sokaknak rendszeresen sikerül is eltitkolnia obszesszív-kompulzív tüneteit a barátok és kollégák elől. Ez sajnos azt jelenti, hogy a kényszerbeteg emberek többsége csak évekkel a betegség kezdete után részesül szakszerű pszichiátriai ellátásban. Ekkorra már egyes emberek esetleg megtanulnak valamilyen módon bánni viselkedésükkel és rituáléikkal, míg mások esetleg külön kezelést igényelnek, mivel tüneteik egyre kontrollálhatatlanabbá válnak.
A kényszerbetegség nem összekeverendő a tökéletességre való törekvéssel. Vannak emberek, akiket kényszeresnek tartanak, mert perfekcionisták és nagyon rendszerezettek a munkájukban és szabadidős tevékenységeikben. Ez a fajta kényszer igen értékes lehet, hiszen hozzájárul az adott személy önbecsülésének növeléséhez és a munkájában elért sikerekhez, de nagyban különbözik a gyötrő, romboló rituáléktól és cselekvésektől, amelyeket a kényszerbetegség okoz.
A kényszerbetegséghez kapcsolódó betegségek
A kényszerbeteg emberek egyes esetekben szenvedhetnek még depresszióban, táplálkozási rendellenességekben, szenvedélybetegségben, hiperkinetikus zavarban vagy más szorongásos zavarban is. Ha egy kényszerbeteg személy valamely más mentális rendellenességben is szenved, nehezebb a kényszerbetegséget diagnosztizálni és kezelni. A kényszerbetegség tünetei más agyi rendellenességeknél is megfigyelhetők, például a Tourette-szindrómánál.
Okok
A múltban az emberek - és köztük a szakértők is - azt gondolták, hogy a kényszerbetegséget az egyén élete során átélt különböző élményei okozzák. Egyre több bizonyíték látszik azonban alátámasztani a biológiai tényezők szerepét. A kényszerbetegség valószínűleg az agy specifikus területeiben található idegi áramkörök abnormális működésével függ össze. A kényszerbetegség nem családi problémák vagy gyermekkori élmények következménye.
Az agyi képalkotó eljárások, mint a pozitronemissziós tomográfia (PET), lehetőséget adtak az orvosoknak, hogy összehasonlítsanak kényszerbeteg és nem kényszerbeteg embereket. A kényszerbeteg emberek agyi tevékenységének mintázata különbözik a más mentális rendellenességekben szenvedőktől, és azoktól, akiknek nincs semmilyen mentális rendellenessége. A PET vizsgálatok ráadásul azt is feltárják, hogy gyógyszeres kezelés és a viselkedésterápia változásokat idéz elő a kényszerbeteg emberek agyában. Ezek a változások magyarázhatják a klinikai eredményeket, amelyek a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés hatására következnek be. Más kutatások, amelyek az agyi struktúrák tanulmányozásához mágneses rezonancia vizsgálatot alkalmaznak, feltárták, hogy a kényszerbeteg emberek agya a normálisnál kisebb fehérállománnyal rendelkezik. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kényszerbetegség egy széleskörű agyi abnormalitás következménye.
Más elméletek a viselkedés és a környezet, a hiedelmek és attitűdök közötti kölcsönhatás, valamint az információ feldolgozási módjainak fontosságát hangsúlyozzák. A viselkedéses, a kognitív és a biológiai elméletek egyaránt jelentős magyarázatokat kínálnak a kényszerbetegség okainak különböző aspektusaira.
Gyógyszerek
Azok a gyógyszerek, amelyek a szerotonin (5-HT) nevű átvivőanyag működésére hatnak az agyban, jelentős mértékben tudják csökkenteni a kényszerbetegség tüneteit.
A betegek több, mint háromnegyedénél tapasztalható valamilyen javulás ezen gyógyszerek hatására.
A gyógyszerek azáltal enyhítik a kényszerbetegség tüneteit, hogy csökkentik a rögeszmék és kényszercselekvések gyakoriságát és súlyosságát a betegek több, mint felénél. Legalább három hétbe telik, mire a javulás észlelhető. Ha a beteg nem reagál jól valamelyik gyógyszerre, vagy elfogadhatatlan mellékhatások jelentkeznek, az orvos úgy dönthet, hogy másik gyógyszert ad, amely esetleg jobb eredményre vezet. A gyógyszer szedésének abbahagyása szinte elkerülhetetlenül visszaeséssel jár, még azután is, hogy a tünetek alábbhagytak. A legtöbben életük végéig kénytelenek gyógyszert szedni, de az adagot igen gyakran lehet csökkenteni, amennyiben a beteg folyamatos javulás jeleit mutatja.
Antipszichotikumokat is lehet használni a hagyományos SSRI-k hatásfokának növelése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszerek kombinálása révén a tünetek nagyobb fokú enyhülése várható.
A kényszerbetegség és a tic-zavarok (akarattól független mozgások), úgy tűnik, szorosan összekapcsolódnak, erre utal, hogy egyes tanulmányok a kényszerbetegek között a tikc-zavarok 35%-os előfordulási arányát mutatták ki. Az antipszichotikumokat ezeknél a tick-zavaroknál használják.
Viselkedésterápia
A hagyományos pszichoterápia, amelynek célja az, hogy segítsen a betegnek rálátást nyerni a problémájára, a kényszerbetegség esetében általában hatástalan. Azonban egy specifikus viselkedésterápiás megközelítés, az ún. expozíció és válaszgátlás, sokaknál eredményesnek bizonyul. Ennél a módszernél a beteg szándékosan és önként szembesíti magát a rettegett tárggyal vagy gondolattal, valóságban vagy képzeletben. Mindeközben a terapeuta támogatásával és az általa teremtett keretek között a beteg erős ösztönzést kap arra, hogy ellenálljon a ritualizálásnak. Egy kényszeresen kezet mosó személyt például arra bátorítanak, hogy érintsen meg egy általa szennyezettnek vélt tárgyat, majd arra ösztönzik, hogy több óráig ne mosson kezet, egész addig, amíg az ezáltal kiváltott szorongás nem csökken.
A kezelés ezután lépésenként halad tovább, a beteg azon képessége által meghatározva, hogy mennyire viseli el a szorongást és kontrollálja a rituálékat. Ahogy a terápia előrehalad, a betegek többsége fokozatosan egyre kisebb szorongást él át a rögeszmés gondolatok hatására, és képes ellenállni a kényszeres késztetéseknek.
A kényszerbetegség viselkedésterápiájáról készült tanulmányok bíztató válaszokat mutatnak azoknál a betegeknél, akik megmaradnak a kezelés mellett. Magasan motivált és pozitív beállítottságú betegek általában javulást mutatnak a viselkedésterápia hatására.
A kényszerbetegség hatása a családra és barátokra
Vannak családok, amelyek nehezen tudják elfogadni, hogy a kényszerbeteg személy nem tudja kontrollálni szenvedéskeltő és romboló viselkedését. A harag és a frusztráció azonban többnyire csak növeli a kényszeres viselkedést és a ritualizálást. De a család meg is tanulhatja, hogy hogyan bátorítsa a kényszerbeteg személyt a terápia és/vagy gyógyszerek szedésének folytatására. A terápiás üléseken való részvétel igen komolyan hozzájárulhat a beteg és hozzátartozóinak jóllétéhez.
Olvasson többet a Poszttraumás stressz zavarról (posttraumatic stress disorder, PTSD)
|
